Free! - 1. fejezet

Zsófinak

1. fejezet

Meleg nyári nap volt. A nap sugarai csillogtak a víz tükrén, vissza-visszaverték. Kellemes, lágy szellő fújdogált, amit arcomon éreztem.

Én, Gou, a nyár első napját a klubunk medencéje mellett kezdtem. Ott guggoltam a peremén, elgondolkozva figyeltem a vizet. Vajon Haru-senpai miért szereti? Miért vonzódik hozzá? Vonzódna hozzá? - ehhez és más hasonló jellegű kérdések lepték el fejemet. Nem tudom miért, de jó volt ott lenni és semmire sem gondolni. Sem a fiukra, sem az úszásra, de még a bátyámra sem szakítottam idő gondolatmenetemben. A tanárnő sem zavarta meg időtöltésemet, ugyanis elutazott nyaralni. Néha annyira szokatlan, hogy ketten vagyunk nők. A fiukból álló közösségben mi - akár két csikóhal - részt veszünk az úszóklub tevékenységeiben. Egy delfin, aki annyira szereti a vizet, mint az életét. Talán mindenét odaadná csak azért, hogy úszhasson. Egy bálna, aki olyan anyai. Törődik a többiekkel és önzetlen. Neki elsőnek a másik a fontos, azt követően maga. Egy pingvin, aki humoros és a csapat lelke. Bármennyire letörtek, valahogy ő felvidítja őket. Nem szereti azt látni, ha valaki szomorú. Legyen az fiú vagy lány, fiatal vagy idős. Van egy pillangók, aki megtanult úszni, bármekkora áldozattal járt. Szabadságot kapott, nem megkötözték. Elismerést és megkönnyebbülést. Érzi, hogy önmaga és a csapat része. Utolsóként egy cápa, aki makacs, de felhagyott egy álommal. Jól döntött, vagy sem, ő az, aki bíráskodik az élete felett. Öröm volt hallani, hogy nyert. Nyert abban, amit olyannyira szeret. És amiért megküzdött.

Én vagyok a cápa húga. A cápa húga. Mi semmiben sem hasonlítunk. Két külön világ vagyunk. Míg ő úszik és a barátaival tölti az idejét, addig én edzéstervet készítek és szurkolok. Meghúzódóm a háttérben. Megyek ugyanazzal a szekérrel, mint a bátyám. Ő a kocsis, én az utas. Csak ülök azon a kocsin, tehetetlenül bámulok ki az ablakon, merengek, nézegetem a tájat, amik nagy hegyekből és sűrű erdőből áll össze, majd kocsisomra hajolok ki kicsit jobban. Megnézem magamnak az ifjút, ki visz utamon. Fekete kalapja eltakarta arcát. Egyenest előre néz, alattunk kavicsok pattannak ide-oda. Lovaink visznek, visznek messze minket. Hova? A válasz nem tudom.

- Merre megyünk? - kérdezem. Hallani szeretném kocsisom hangját. Az, akinek én gondolom?

- Amerre visz az út - feleli. Rin hangja. A bátyám, Riné.

Lobog a haja a széltől, nyaldossa arcát a fény. Sütött fentről a nap. Ránk.

Belefeledkeztem a történetbe. Észre sem vettem, ahogy telt az idő. Kezemet a vízbe helyeztem. Langyos volt a nap melegétől.

- Gou! - kiáltotta valaki hangosan a nevemet. Felnézve Rint láttam meg. Hozzám közeledett. Lazán, kezeit zsebébe mélyesztve sétált felém. Akár egy látomás.

- Onii-chan - keltem fel, vizes kezemet combom mellé ejtettem.

- Reggel úgy eltűntél... - csóválta a fejét. - Mit csinálsz?

A vízre néztem. Rinnel általában nem osztottam meg aggodalmaimat. Sőt, ilyesfajta gondolataim nem sűrűn vannak.

- Fagyizni indultam - feleltem.

- Nem úgy látom.

Rin jól tudta, miszerint hazudok. De nem vette nagyon a szívére. Beletúrt a hajába, majd megvonta a vállait.

- Menjünk, együnk egy fagyit - indult meg.

Vigyorogva mentem utána és húgaként feszítettem mellette. Rint olykor jó volt látni egyszerűen a bátyámnak. Jó volt tudni és érezni, rá számíthatok. Bármilyen körülmények között.

- El kéne mennünk apa sírját meglátogatni - mondtam ki, ami eszembe jutott. Vártam, Rin mit felelne erre.

Sóhajtott.

- Talán majd egyszer.

Amikor csak szó esett Róluk, tudtam Rint mindig felkavarja. Ezt az évek során többé-kevésbé elrejtette előlem. Mások elől is. Ugyanis megtanulta az önuralmat maga felett. Véleményem szerint jót tett neki, hogy újra rátalált a barátaira. És nem azért mondom, mert ők négyen összetartoznak. Hanem mert van egy közös emlékük, amit mindnyájan dédelgettek magukban, olykor-olykor ejtették ki. Viszont sokszor megemlítették és gondoltak rá.

Két gombóc vaníliás fagyit kértem, Rin egy jégkását. Mindig is szerette, akár a dinnyét. Hm. Mindketten azon a véleményen voltunk, hogy otthon epret fogunk enni, tejszínhabbal és csokival. Magamban dinnyét szerettem volna, azonban látva Rin arcát, az eper sem hangzott rosszul.