Free! - 4. fejezet

Zsófinak és Lolának

Kissé elkalandoztam abban a világban, ahol lennem kell, ezért történt az, hogy szünetet kapott a sztori. Azon leszek a hetekben, hogy írjam a cselekvéseket és történéseket. Szeretném a befejezettek közt tudni, mivel megérdemli az úszó fiukból álló mű, hogy rendes lezárást kapjon. Mint nekem, mint nektek, kedves olvasók, ez egy nagy szusszanással érne fel.

4. fejezet

Reggel Rin rontott be, minden ok nélkül.

- Kelj fel! - utasított, miközben félálomban voltam.

A szememet dörzsölgetve néztem rá.

- Mhm, jó reggelt...

- Kapsz öt percet, hogy elkészülj - és már ki is ment. Ez meg mi a fene volt?

Úgy, ahogy mondta, öt percen belül felöltöztem, fogat mostam, felkötöttem a hajamat, rendbe szedtem magam. Az előszobában várt rám, kulccsal a kezében.

- Hova megyünk? - kérdeztem, miután kérte, hogy reggelit se egyek.

- Meglepetés - mondta ki a szót, amit furcsállódtam. A bátyám és a meglepetés két külön halmazba volt sorolható.

Felültem mögé a robogójára, majd elhasítottunk. Mióta a nyár elkezdődött, megvette a robogót magának, valami gyanánt. Nekem nem árulta el, honnan futotta rá neki és miért vette valójában. Tulajdonképpen eleinte furdalta az oldalamat a kíváncsiság, de jobbnak láttam nem rákérdezni. (Még a végén megsértődne.)

Percekkel később egy gyorsétterem parkolójában álltunk meg. Levettem a bukósisakot.

- Komolyan ezért ébresztettél fel? - szegeztem neki a kérdést, miközben kisöpört pár vörös tincset a szeméből.

- Örülj neki, amiért ilyen bátyád van - válaszolta, majd lesegített a járműről.

Kinyitotta nekem az ajtót (micsoda úriember!), majd odamenve a pulthoz leadtuk a rendelésünket.

- Menj, foglalj egy asztalt - adta ki a utasítást, miközben várt a kajánkra.

Jó testvér módjára kerestem egy eldugott, de fényes helyet, ahol a korai napfény nem süt a szemünkbe.

Velem szemben ült, két tálcát lerakva. Neki is láttunk felbontani a hamburgereinket.

- Jó étvágyat - kívántuk egymásnak, majd beleharaptam a reggelimbe.

Miközben próbáltunk mindent elpusztítani magunk körül, beszélgetésbe elegyedtünk.

- Figyelj - szólt hozzám, letéve a kanalát. (Épp a fagylaltjába kezdett bele.) - Ennyi idősen tudsz már magadra vigyázni, főzni, takarítani és hasonlók... És azért pár nap nélkülem nem vészes gondolom számodra...

- Most azt akarod mondani, hogy a fiukkal lementek a tengerpartra? - tértem a lényegre, amit ő próbált másképp felszolgálni. Hát, a nyelvtan soha nem volt az erőssége.

- Pontosan - bólintott, majd beleivott a poharába. - De nem Velük megyek. Az akadémia visz le minket a nyaralójukba, egyfajta edzőtábor-féleségben veszek részt. A kapitány is rám szállt emiatt a szemeszter végén, miszerint nekem muszáj lemennem velük. Érted.

Bólintottam. Nem vagyok vak, annak ellenére észrevettem, hogy Mikoshiba-senpai nagyon fontos kapcsolatot ápol a bátyámmal.

- Jó, megleszek. Menj le nyugodtan, tudok vigyázni magamra - mondtam neki, egyfajta megnyugvásképp.

Bekapott egy sült krumplit.

- Haruékkal nem mentek el ti is? - kérdezte kis idő után.

- Nem hiszem. A tanárnőnk nyaralni van, szóval így a fiukkal nem ugorhatunk le...

Miután mindezzel kapcsolatban megbeszéltük a továbbiakat, kiléptünk a friss levegőre.

- Köszönöm, jól esett - néztem a bátyámra.

- Nincs mit - majd a járműhöz ment.

Nem tudtam mire számítsak ezek után, de nem mentünk haza. Még korán volt ahhoz.

Magamban azon gondolkodtam, hogy lehet elvisz vásárolni... Aztán kilőttem ezt a lehetőséget, mivel csak nem vinne el azok után, hogy a barátnőmmel töltöttem egy egész délutánt. Lehet vásárolni vinne, de közel sem ruhaüzletben. Otthon látni szokott engem olvasni is. Könyvesboltba is mehettünk volna. Csak volna. Mivel azt is elkerültük.

Nem tudtam mire is számítsak.

Leparkolt egy magas épület előtt. És ami már nyolckor nyitva volt.

- Hová hoztál?

Ne válaszolt, csak kivette a táskáját az ülés alól, majd mellém lépett.

- Konditerembe - válaszolta és ezzel az egy szóval elérte, hogy máris hazamenjek. - Gou!

- Én aztán be nem megyek oda! - böktem az épület felé, bár mivel mutogatni nem szép dolog, hamar leengedtem a kezemet.

- Ugyan már - legyintett Rin. - Ha most nem veszlek rá az edzésre, nyár végére siránkozhatsz az alakodon...

Miután bement, jobbnak láttam nekem is bevonszolnom oda magam. Nem mintha féltem volna az ehhez hasonló helyektől, csak van egy rossz tapasztalatom velük kapcsolatban. Egyszer, még általánosban, elkísértem a bátyámat egy ilyen helyre és vele együtt szerettem volna kipróbálni a futópadot. Gyorsabb fokozatra állítottam (igen, én) a kelleténél és olyan nagyot estem, hogy folyt az orrom vére! Azóta nem kívánatosak nekem ezek a helyek. És ott van az izzadás is. Elég nekem a testnevelés óra és a fiuk úszóklubja.

Mit volt mit tenni, bementem. És előttem Rin állt, vigyorogva.

- Ügyes kislány - biccentett nekem, majd előrement. Magamban duzzogtam, amiért nem vagyok most több neki, mint egy aranyos kiskutya.

xxx

Miközben az öltözők közt kóvályogtam, magamban érthetővé vált az, miszerint ne öltözzek túl lányosan. Olyat hogy lehet kérni? A mai világban sportolás közben is jól kell kinézniük a nőknek. (Bár a sminket még mindig nem értem.) És a táska... Á, látszott hogy reggel van.

Miután átöltöztem, megkerestem Rint. Könnyű volt megtalálni, elvégre neki volt vörös haja. Azonban arra nem számítottam, hogy két barátja is felbukkan.

- Ó, szia Gou! - köszönt nekem Makoto, nagy mosollyal. Mellette Haru állt, kissé bealudva. Rinnek kellett oldalba vernie.

- Szia - köszönt nekem, de úgy vettem ki, hogy szerintem fel sem ismert. Ezt onnan tudom, hogy félig hunyorított.

- Mit kerestek itt? - kérdeztem tőlük, természetesen. Á, mintha kicsit sem illettek volna a képbe...

- Rin hívott minket, hogy lenne-e kedvünk edzeni - biccentett bátyám felé, aki csak azért sem nézett rám. Gondolom zavarban volt, amiért így kellett megtudnom.

Még egy kicsit beszélgettünk, azután a három fiú lelépett súlyzókat emelgetni, én meg mentem aerobikra. Szerettem volna mindig is kipróbálni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni. Persze, csoporttal szórakoztató volt.

A futópadokat nagy ívben elkerültem. Nem szerettem volna felszakítani azt a sebet, ami akkor történt. Magamban nem akartam kárt tenni. Így nem is mentem a közelébe, a nap végéig.
Testvéremet és két barátját nem a súlyzók közelében találtam meg. Ha jobban körbenéztem, megfigyelhettem, hogy reggel óta a női egyedek száma megnövekedett. Nem, nem akartam rosszra gondolni. Mégis, miután a biciklikhez értem, ötnél több lány is csorgatta sportolás közben a nyálát Rinre és Harura, akik csak egymás ellen versenyeztek abban, melyikük kerekezett le több kilométert a biciklijével. Természetes, hogy a bátyámban ott bujkált a versenyszellem, de ezt túl soknak tartottam.
- Fél órája tarthat - jelent meg mögöttem Makoto, kezében a zöld kulacsát tartva. (Micsoda sportember!)
A karórámra sandítottam. Lassan ideje távozni.
Megkíséreltem odamenni Rinhez és megkocogtatni a vállát. Pár lány ezt rossz szemmel nézte.
- Mi a... Ó, Gou - kapta felém a fejét, lelassulva a kerekezésben.
- Mehetnénk? - kérdeztem halkan.
Sóhajtott.
- Adj még öt percet... - majd Haru felé fordult. Én kihasználtam a maradék időt és elmentem átöltözni.

xxx

- Melegem van - jegyezte meg Rin, miután kiléptünk az ajtón. A lágy szellő ellenére még javában izzadtam a fülledt időtől.
- Attól még nem szeretné egyikünk sem, hogy megfázz, szóval jobb lesz, ha...
Morogva magára kaptam a pulcsiját és pár vörös tincset kisöpört a szeméből.
Felkapva a sisakot felültem mögé a járműn és átkaroltam a derekát. Kíváncsivá tett a tény, hogy más lány mit érezne, ha a bátyám mögött ülhetne így itt. Engem nem csigázott fel, a gyomromban nem éreztem semmit. Hogyan lehetséges az, hogy Rint nem érdeklik a lányok, de a lányok érdeklődnek Rin iránt? Vagy csak nem mutatja ki, mit érez? Férfiak.
Leparkolt a háznál. Hazudnák, ha azt mondanám, nem rohant rögtön a fürdőbe, lezuhanyozni. Így tett, míg én vacsorát készítettem. Elegendő mennyiségű kalóriát égettem el azzal az aerobikkal. Itt volt az ideje melegszendvicset enni!
- Mit égettél oda? - jött ki bátyó, törölközővel a fején. Engem a konyhában látva kész csapásként érte.
- Semmit, csak melegszendvicset készítek - válaszoltam neki, miközben a pultnak támaszkodva vártam türelmesen a szendvicseimre.
- Oda ne égesd a függönyt! - figyelmeztetett, majd benyomta a tévét, utána meg a hűtőben kezdett keresgélni.
Boldogan heveredtem le a fotelembe, törökülésben. A kosárlabdameccset látva inkább magamhoz vettem a heti magazint, amibe, amikor belelapoztam, ott pózolt a legújabb és legszebb modell lány, akinek a neve...
- Rinrin.
Testvérem a konyhában megborsódzott. Láttam, ahogy a hideg futott át a hátán.
- Mit mondtál, Gou? - kérdezte, kilesve a konyhából.
- Japán legújabb modellét fedezték fel, akinek a neve Rinrin. Nem aranyos? - mutattam felé a lány képét, aki szép kisugárzásával úgy gondoltam, elnyerheti a bátyám szívét.
Csak morgott. Vagy ciccegett. Nos, annyit megtudtam, hogy Rinnek nem jött be az új lány. Szerintem meg nagyon aranyos.
A magazin lapozgatása közben majszoltam el a szendvicseim, majd elmentem fürdeni. Mikor már az ágyamban ülve skype-oltam Hana-channal, akkor ért el a tudatomig, miszerint pár napot megleszek a bátyám nélkül. Ezt leszámítva, meghívtam magunkhoz aludni Hana-chant, ha már egyszer egyedül leszek. Hogy örült-e neki? De mennyire.
Az este még benyitott hozzám Rin, akkor már a könyvemet olvastam. Elköszönt tőlem és ment lefeküdni. Én hajnali fél négykor aludtam el és arra keltem, hogy a könyv a földön hevert. Néha a jók is hamar véget érnek, de nemsokkal folytatódnak.