Free! - 2. fejezet

Zsófinak

2. fejezet

- Edzenünk kell! - kiáltottam el magam.

A nap ragyogóan sütött fölöttünk, madarak úsztak el az égen. Egy kis repülő hajtott el lassan fejeink felett, fehér vonalkát hagyva maga mögött.

- Ó, Gou-chan ma nagyon energikus vagy! - jegyezte meg Nagisa, mint aki be van sózva.

- Kou! - javítottam ki.

Klubgyűlésen kívüli találkozót szerveztem a fiuknak, miszerint nyáron sem lustulhatnak el. Haruka a vízbe készült mártózni, Makoto ezt rossz szemmel figyelte, Nagisa velem volt elfoglalva, míg Rei valamit magában motyogott. Gondolom a technikai paramétereket.

- Rin-chan! Rin-channal minden rendben? - ugrált körül Nagisa, mint egy kiskutya.

- Igen, épp vásárol.

- Rin ezen a nyáron velünk tart? - kérdezte Makoto, aki letett Haruka aggódásáért. Úgy úszott a medencében, akár egy delfin a nyílt vízen.

Bólintottam.

- Egyik este azt mesélte nekem, hogy szeretne lemenni a tengerpartra... - vallottam be.

- Hm, majd megfontoljuk - mosolyodott el Makoto.

Míg a fiuk bemelegítettek, addig elmentem innivalót venni. A nap forrón sütött a délutáni órákban. A hajam végével játszottam, mígnem megszólalt a telefonom. A barátnőm keresett.

- Igen?

- Szia! - köszönt bele, miután felvettem. Nagyon temperamentumos személy velem szemben. - Mond csak, lenne kedved velem elmenni fürdőruhát vásárolni? - tért a lényegre, minden mellébeszélés nélkül.

- Mikor? - kérdeztem.

- Mondjuk... - a túlsó oldalon zizegést hallottam. - Ma vagy holnap... Amikor neked megfelel.

- Megnézem az időbeosztásom...

- Már megint edzésen vagy?

- Igen.

- Figyelj, Gou, nem szeretnélek megbántani, de itt a nyár! Remélem nem azt tervezted, hogy elszórakozód a bátyáddal és a haverjaival az idődet. Hahó! Itt vagyok neked én is, mint barátnő. A hímneműek mellett egy nősténynek is biztosíts helyet.

Néha annyira nyomasztó, amikor ehhez hasonló beszélgetések alakulnak ki köztünk.

- Jó, jó. Ma négy órakor elmegyek veled...

- Addigra bezár.

- Miért? Nem estig vannak? - Míg ezt a fontos dolgot megvitattam vele, megvettem az innivalókat.

- Akkor holnap elmegyünk.

- Jó, de utána meghívsz fagyizni?

- Hm, lehet róla szó.

- Oké, akkor holnap tali! És egy szót se a bátyádnak! Szia!

- De Rin... - azelőtt kinyomta a telefont, mielőtt megszólalhattam volna. Mégis miért nem szeretné, ha szólnék Rinnek? Hm, mindegy.

A fiukhoz visszaérve észrevettem, hogy Haruka nincs velük.

- Haruka-senpai? - kérdeztem. Makoto a medence végébe mutatott.

Nem láttam még azelőtt sem, mielőtt Rinnel barátok lettek volna és találkoztak volna. Ugyanis egyszer sem említette, milyen családi háttere van. Csak annyit, hogy egyke. Nagyon nem is számított. Nem mászhattam bele egyesével mindegyikük életébe, megtudva, milyen körülmények közt laknak. Mivel megvolt a saját maguk élete. Ami nekem is. Nekünk.

Haruka nem mutogatott, nem járt fel-alá. Egy helyben állt és a telefonját a füléhez szorítva hallgatta annak a szavait, aki a vonal másik végén beszél hozzá. Nem Rinre gondoltam. Tulajdonképpen senkire. Csak valami régi barátra. De tovább gondolkozva rájöttem, hogy neki Makotón, Nagisán és Rinen kívül egy régi barátja sincs. Ha volt is, az nem ért és számított neki annyit, mint ők hárman. Most már Rei is a barátja, bár ezt kevésbé hiszem.

Makoto látva az érthetetlen arcomat, válaszolt:

- A szüleivel beszél - fordította Haruka irányába fejét. - Hamarosan hazatérnek.

- Ó. Értem - bólintottam. Elnézve Harukát kíváncsi lennék kik a szülei...

- Külföldön dolgoznak neki - állt fel Nagi mellettem és nagyot nyújtózkodott. - Haru-chanra hagyták a házukat, mivel megbíznak az egyetlen fiukban. Nincs testvére és csak mi vagyunk neki. Meg Rin.

Haruka az égre nézett, leeresztette combja mellé a kezét, amiben a telefon pihent. Vagy egy elhaladó repülőgépet nézett, vagy épp egy felhőt. Az is lehet, hogy elgondolkozott.

x x x

Amikor végeztünk az edzéssel, Rinnel találkoztunk, aki ránk várt.

- Hát te? - kérdeztem, miközben Nagisa ráugrott, üdvözölve őt, Makoto, Haruka és Rei csak köszöntek mögülem neki.

- Gondoltam elmehetnénk és ehetnénk valamit.

Örültem, amikor így együtt volt a csapat. Kiskoruktól kezdve össze voltak nőve. Rin ragaszkodott hozzájuk és az úszáshoz (is).

Elindultunk és betértünk egy étterembe. Nagisa rögtön nekiesett, hogy ő ma este teleeszi magát, mivel növésben van. Rei próbálta kiszámolni a kalóriamennyiséget és egyebeket, míg Makoto jobban vágyott édesanyja főztjére. Egyedül Rin és Haruka nem volt feldúlt, hogy mit tegyen és hol. Rendeltek tésztát és ennyivel be is érték. Én, figyelve az alakomra (ezen a nyáron különleges bánásmódban részesítem) halat kértem, mindenféle körettel.

Sóhajtva ültem le Rinnel szemben, mellette Haruka foglalt helyet, azon túl Makoto. Mellettem a ˝két szerencsés˝, Nagisa és Rei ültek. Cseppet sem voltak zavaróak, csak akkor amikor Nagi a só és borstartóval játszott, ezzel párszor meglökte Rei könyökét, aki a kezében könyvet tartott és azt olvasta. Kisebb-nagyobb elférésen vitatkoztak. Makoto kérlelte őket, hogy viselkedjenek, Haruka nem szólt egy szót sem, így Rin oldotta meg a helyzetet.

- Helyezzük szépen ezt a szalvétát kettőtök közé, Nagisa elől pedig elvesszük a tartót. Így már mindenki elfér - akár egy békebíró, úgy tett rendet. A béke angyala, hű.

Unottan néztem ki a mellettünk lévő ablakon. A kikötőre nyílt a kilátás. Észrevettem, hogy nem csak én bambulok ki. Haruka is a lemenő nap és a hajókat kikötő halászok cselekedeté figyelte. Legszívesebben már aludtam volna. Annyira felbosszantott a barátnőm hívása, hogy legszívesebben meg sem ígértem volna neki az elkísérést. De ahogy én ismertem, ő bármire ráveszi az embereket. Ha kell csettint, ha kell nem.

Nem rágódhattam ezen sokáig, ugyanis kihozták az ételünket. Az asztalunknál Nagi felettébb feltűnő volt. Nagy, csillogó szemekkel nézte Haruka tálját. Igen, minden jóval megvolt pakolva. Kezdetét vette a cserebere. Makoto, nem kedvelve a garnélarákot odaadta Harukának, aki megette. Rin tudni akarta mi az a furcsaság Rei tányérján, mivel nagyon hasonlított egy cápára(?). Megkóstolta. A halat vágva néztem fel és találkozott Harukával a tekintetem. Aki bár nem csillogó, de csábbal teli szemekkel figyelte a halamat. Ami nekem felettébb nem tetszett. Le szerette volna nyúlni előlem! Hihetetlen.

- Haru, egyél - szólt rá Makoto, aki észrevette a jelenetünket. Gondoltam, hogy ő, mint anyás jellemű férfi tesz valamit, ha a gyermekei egymás ételét szeretnék megenni. Minden köszönetem neki, amiért leszerelte Harukát. Bár a delfin fiú a szeme sarkából szemmel tartotta a lazacomat.

Végezve a vacsorával, elindultunk az állomásra. Rei és Nagisa vonatja startolt be, amire rögtön felszálltak. Előtte még köszönetet mondtak a mai vacsorára és edzésre. A vonat elindult, az ablaka mögül a két fiú integetett, míg el nem vitte őket a sínen hajtó jármű.

x x x

- Rin mehetsz fürdeni! - kiáltottam ki neki a nappaliba, míg a fürdőajtóban álltam.

Haruka és Makoto nemsokkal azután ment haza, miután Rei és Nagisa. Velük sétálás közben beszélgettünk valami helyről, ahol rettentően jón és olcsón lehet szállást foglalni, mivel a hely a tengerpart mellett helyezkedik el. Emellett felmerült a lányokról alkotott véleményük. Rin megmondta, hogy erről ne beszéljek senkinek, még ha eszemben sincs. Női ideáll. Tipikus lányos beszélgetés. Nem is értem, minek kötötték - igen, Rin, Makoto, bár Haruka nem -, hogy a női ideállukról ne árulkodjak se Nagisának (aki elkotyogná mindenkinek), se Reinek (aki meg zavarodottan tekintenek feléjük). Mint kiderült, Makoto a kedves és barátságos lányokat kedveli, akik állatbarátok és tudnak főzni. Meg persze sportol is valamit, mondjuk vízilabdázik vagy úszik, mint jó maga. Aha, tipikus jó kislány kell neki. Harukának nincsenek elképzelései lányok terén. Egyet mondott: víz. Többet nem nyilatkozott, így is túl sokat mondott. Rinen viszont meglepődtem. Hosszú hajú, magas vagy alacsony, mindegy, se nem szőke, se nem fekete, se nem barna. Neki a vörös kell. Valami érthetetlen okból. Hm, vagy azért, meg ő is vörös. Vörösnek vörös a párja.

- Azt hittem már elnyelt a zuhanyzó, annyi ideig vagy bent.

- Tudod, hogy nem könnyű hajat mosnom.

- Ja, mindig találok párat a lefolyóban - kötötte fel kis copfba a haját. - Menj arrébb - lökött odébb a tükör elől.

- Hé, még fogat kell mosnom! - csattantam fel.

- Azt a mosogató fölött is megteheted - válaszolta.

- Aha, de ezt a helyzet nevezik fürdőnek. A nevében is benne van, mire használják.

- Igen, itt fürdeni kell! - írt le egy kört a levegőben.

A szemeimet forgatva mentem ki a nappaliba. Ő szerénységét magára hagytam a vízzel meg a kis gumikacsájával.

Valami vízilabda-meccs ment a tévében, ahol 0-3 volt az eredmény. Mivel a konyhából rálátok a tévére, onnan néztem az adást, míg egy bögre tejet elkortyoltam. A víz csobogását hallva elgondolkoztam, mi is lenne velem Rin nélkül. Ha nem lenne bátyám, hol lennék? Ha apa még élne, vagy anya velünk lenne. Milyen lenne az élet, mint egy nagy család? Egy nagy házban élnénk, kutyával meg kerttel, ahol fellehet állítani medencét és barkácsolni lehetne kutyaházat. Ehetnénk minden nyáron a tornácról dinnyét. Fagyit majszolhatnánk, csokival leöntve. Cseresznyét tömnék reggel és este. A magas és vastag meggyfára másznánk minden nap, hogy üldögéljünk, akár a felhőkön. Ez egy álom. Egy olyan álom, amiben létezik egy Matsuoka-család. Egy másik földön, másik univerzumban.

- Nézd mit találtam... - tett egy vizes cuccot a szemem elé, amire elsőre azt hittem egy pók. Összerezzenve ugrottam hátra.

- Mi a franc...?

- Ez egy sebtapasz.

- És?

- És tudod, hogy utálom, amikor a vizes sebtapaszodat a zuhanyzóban hagyod. Ráléptem! - panaszkodta.

Kivettem a kezéből és kidobtam a kukába.

- Bocsi, legközelebb kidobom.

Bólintott és kinyitotta a hűtőt. A szokásos fekete trikóját és mackónadrágját viselte. A trikó remekül kiemelte izmos karjait és hátizmát. Papucsában hátrébb csoszogott és lábával csukta be a hűtőajtót. Kakaót készített magának. Nem szerette, ha a tej sima, nincs benne fahéj vagy kakaó. Üresnek vélte, ahányszor csak elfogyott a két hozzávaló és anélkül kellett egy-két napot eltöltenie.

Eltettem a bögrét a tányérmosóba, amit lassacskán ideje volt elindítani. Még ha csak ketten is laktunk, vagy egyedül, egy hét alatt megtelt a tányérmosó, ami más családoknál két-háromnaponta szokott.

Csöngött a mikró. Kivette a tejet, két kanállal öntött bele kakaót és minden elpakolás nélkül lehevert a kanapéra. Tovább nézte a meccset, ami már 0-4-re állt. Nem csoda, hisz a pirosak nagyon erősek voltak.

Elpakoltam őutána, majd a fotelba ültem. Felhúztam a lábaimat törökülésbe és a tekintetemet a tévére irányítottam. Azonban pár perc után meguntam, így a dohányzóasztalon heverő magazinokból válogattam. Annyira máshol jártak a gondolataim, hogy észre sem vettem Rin fütyülését. Akkor néztem fel, amikor a piros csapat újabb gólt lőtt, ezzel megnyerték a meccset. A kékek csalódottan káromkodtak vagy csapkodták a vizet. Hiába, mindig van egy vesztes. Rin tovább kapcsolt, egy kosármeccsre. Magamban elnevettem magam, amiért ennyire sport őrült egy hülye, de épp ezért szeretem és tisztelem. Mosolyogva álltam fel, kezemben a kiivott bögréjével. A konyha ablakát besötétítettem. Nem tudtam mit csináljak az este, hisz még olyan korán volt és aludni sem volt kedvem.

- Te még maradsz? - kérdeztem. Hümmögött egy igent. A bejárati ajtót mentem bezárni, mikor észrevettem a mai adag postát. Felvéve átnéztem őket, míg a nappali és a konyha közé nem értem. Számla, számla, számla, kuponok (Ú!), leárazás, reklám... Ledobtam őket a pultra, majd elköszöntem Rintől. A folyosón hallva, ahogy közeledtem a szobám ajtaja felé meghallottam halk fütyülését, amire felkacagtam. Akkor szokása ezt tenni, amikor vidám. Nem szerettem volna tudni miért vidám. Egy könyvvel a kezemben dőltem neki a falnak, az ágyamon ülve. Bele sem kezdhettem az olvasásába, mikor a telefonom kettőt pittyegett. Üzenetem érkezett. Látva a címzettet elnevettem magam. Képes volt írni, csak azért, nehogy fent maradjak hajnalig. Néha a férfiak hihetetlenek, de szerethetőek a maguk módján. Letéve a könyvet az éjjeli szerkényemre feküdtem be az ágyba. Már megszokhattam volna, hogy nem vagyok egy hülye liba, aki mindenfélének örül, de ez különleges alkalomnak számított. A nyár harmadik napja, este. Mikor egy kedves testvér apró pillanatnak tűnőt cselekszik, ami a másiknak felér egy emléknek.

Jó éjt, Kou! ~ Rin